A Községről
Története
Első biztos említése csak 1426-ból ismert Zyegyth formában. A név, bizonyára a település térszíni formájára való utalás volt, nem okvetlenül jelentett vízzel körülvett szigetet, egyszerűen a mocsárból kiemelkedő, lakható terület lehetett itt. Egy későbbi oklevél 1568-ból a Karchon Zigete nevet használta.
A területet, valószínűleg a szigetet is a középkorban a Bánffy család szerezte meg, de a nagyhatalmú család mellett volt itt tulajdona a mogyorókereki Ellenbachoknak is. Az ő részei előbb Mátyás király ajándékaként Bakócz Tamáshoz, az esztergomi érsekhez kerültek, 1496 után pedig, II. Ulászló király beleegyezésével a gróf Erdődy család vette azokat kezelésbe. A családtól az Őziek kezére került birtokrészt a Bánffyak szerezték vissza, majd a Bánffyak magvaszakadtával a XVI. század közepén birtokaik, házasság és leányági örökösödés révén a Nádasdyak kezére kerültek.
Ekkor Sziget bár csak kis falu volt, de földesurai a megye e részén élő leggazdagabb családjai voltak. A birtokosok összesen tizenegy jobbágycsaládon osztoztak.
Nagyon érdekes az az adat, amely arra utal, hogy az egyik legkorábbi dunántúli Esterházy birtokrész itt volt. Pontosan nem tudni, hogy az első itteni telkekhez kitől jutott hozzá a birtokszerző családtag, de ismert az a feljegyzése, amit Soós István, a birtok felügyelője 1667. május 22-én juttatott el Eszterházy Pálhoz. Ebben azokról a hatalmaskodásokról küldött értesítést, amelyeket Nádasdy Ferenc tisztviselői az Eszterházy-jobbágyokon elkövettek: jobbágyokat raboltak, az elfogottak közül néhányat Nádasdy jobbágyává tették.
Az oszmán hódoltság idején a török által gyakran látogatott térségben a szigetiek lélekszáma is fogyatkozott, de a mocsarak, a nehezen járható zsombékok közt lakók mégis viszonylagos védelmet élveztek. Egy irat tudósít arról is, hogy a falu a bécsi hadjárat miatt – 1663-ban – puszta lett, csak 1690 után elkezdték újjáépíteni. Ekkor "Szebeczky" (azaz Zebecke) faluval együtt csak 3 ház állt, előtte még 12 volt). A terület török földesura Hagida Zed volt, neki a lakosok évi 8, a szultán részére tovább 5 forint adót fizettek, terménnyel szolgáltak és alkalmanként Kanizsára hosszú fuvart is kellett teljesíteniük.
Egy 1697-es adat szerint Kissziget régi, Szent Miklós nevére szentelt templomának még voltak némi romjai, de a török által elpusztított falakból már csak két kő látszott; az akkori lakosok katolikusok voltak. A település ezután Páka filiája lett, ekkor Fekete András licenciatus szolgáltatja a szentségeket.
Egy 1728-ból való leírás betekintést enged a kis falu akkori mindennapjaiba. Ebben utalást találunk arra, hogy a gyenge minőségű földeket hogyan művelték, gabonájukat hova értékesítették a lakosok. 1770-ben már kukoricát is termeltek, 4 pozsonyi mérőnyi területen.
A falu birtokosai 1848-ig az Erdődyek és az Eszterházyak maradtak.
A modern közigazgatás kialakításakor a falut a novai járásba, ezen belül a pákai körjegyzőséghez sorolták be. 1922-ben, amikor az ortaházai körjegyzőséget megszervezték, oda csatolták át Kisszigetet is. A faluban egy római katolikus templom és egy kocsma volt, iparosként három szatócs és két cipész működött.
1945 áprilisában gyorsan megszervezték a földosztást. 1948-ban államosították az iskolát, amelynek egyetlen osztályában 2 tanító 42 gyermeket tanított. Hamarosan megszervezték a termelőszövetkezetet, ebben 1950-ben 136 tag és 103 családtag dolgozott.
Ma már ismét kevesen élnek a faluban, az állandó lakosság körülbelül 180 fő (2019).
Fekvése
Zalaegerszeg és Lenti térsége között fekszik, de utóbbihoz lényegesen közelebb; területén a Nova-Csömödér közti 7547-es út halad át, határát érinti még a Páka felől (Ortaházhától idáig vezető 7548-as út is. A települést a Cserta és a Kisszigeti-patak fogja közre; a hajdani itteni mocsárvilág egy szigetszerű szárazulatán alakult ki.
Két tektonikailag kijelölt süllyedék metszi egymást ebben a térségben. Az egyik egy észak-déli irányú, jellegzetesen menedékes völgy, mely a Göcsej területét választja ketté: ebben folyik a Közép-Zala vizeit összegyűjtő Cserta. A másik egy északkelet-délnyugati irányú, széles talpú völgy, ami valamikor, a vízrendezés előtt mocsaras, lápos vidék volt. Lassú folyású vize, a Kisszigeti-patak völgyi vízválasztóval különül el a Tófej határában, egy másik meridionális völgyben húzódó Felső-Válickától.
Nevezetességei
19. századi harangláb áll a falu közepén, illetve egy kis imaházzal is büszkélkedhet. Horgásztavát és haltenyészetét nemrég alakították ki, mára kellemes kikapcsolódást biztosít a tavacska partján létesített pihenő.